,,A puli (Canis familiaris domesticus hungaricus). Ezt a Magyarországon általánosan elterjedt kutyafajtát a kecskeméti pusztákon meglehetősen sok példányban volt alkalmam megvizsgálni. Főjegyeit a következőkben vélem körvonalazni.

Feje és törzse 66-76 cm, farka 28-34 cm hosszú, vállmagassága 34-42 cm. Kicsiny testű, inkább rövid és meglehetősen magas lábú eb.Feje aránylag kicsiny. Homloka magasra domborodó s az arcorr tövétől mély beszögeléssel válik el; feje hátulja gömbölyded. Arcorra a sakáléra emlékeztet, a rókáénál valamivel vaskosabb; meglehetősen hosszú, előfele keskenyedő és hegyes. Egymáshoz közel álló füle nagy, tövében széles, fölfele hegyesedő, rendesen egyenesen fölálló. Farka aránylag hosszú s rendesen a végével balra kanyarodva, a hát fölé kunkorodik; az állat azonban aláeresztve is hordja s ha lecsüng, végszőreivel bokán alul, csaknem a földig ér. Bundája a hát középvonalában többnyire kétfelé válik és a törzs két oldalán simán, vagy legfeljebb hullámosan csüng alá. Fölkunkorított farkának hosszú, bozontos szőre sátorszerűen borul a törzs hátuljára. Színezete rendesen tiszta fekete, vedlés közben s gyakran még utána is vörhenyes fakószínű fekete, - a bugaczi pásztornép szerint: avas.

A magyar puli származásának kérdése nagyon érdekes, megoldásától azonban még valószínűleg távol állunk. Az irodalomban számos kutyafajtát találunk leírva, melynek némely vonásai teljesen ráillenek a pulira, azonban ezek egyikével sem azonosítható. Leginkább hasonlít a németországi spickutyához, csakhogy gyöngédebb alkatú, fiüle nagyobb, arcorra hosszabb és hegyesebb; lényeges különbség továbbá, hogy a német spic csak kivételesen fekete. A puli a cigánykutyával (Canis domesticus zingarorum) is közeli rokonságban áll, mellyel minden lényeges jegye tekintetében megegyezik, azonban szőre hosszabb és színezete is más, mert a cigánykutya fakó, vörhenyes ordas-sziirke, vagy legfeljebb szürkés-barna, de sohasem fekete, csupán arcorra és lábai feketések. Félreismerhetetlen továbbá, hogy a pulinak a cigánykutyától származott pusztai kutyával (Canis domesticus zingarorum campestris), valamint a pusztai spiccel (Canis domesticus zingarorum audax), sőt a német csordás ebbel (Canis domesticus zingarorum pecuarius) is sok rokon vonása van.

A cigánykutya eredetileg kelet-indiai kutyafajta, melyet cigányok hoztak Európába s jelenleg mindazokban az országokban előfordul, melyekben a cigányok megtelepedtek, vagy amelyeken legalább átvonultak. Föltéve,hogy a magyar puli a cigánykutyától származnék, ami azonban nem valószínű, behozatalát könnyen megérthetnők, mindazonáltal sehogy sem volna megfejthető, miért maradt meg akkor a cigánykutya mai napig is és hazánkban is, a maga ősi formájában. Ellenben sokkal könnyebb volna a pulit a németorszaági spickutyából levezetni, mely a németség révén esetleg fekete színezetre hajló példányokban kerülhetett hozzánk s itt azután némi, az életmód és az éghajlati befolyások rovására írható, alakbeli elváltozás

mellett, fekete színezetben állandósulhatott meg. ám még ennél is valószínűbb nyomra lépünk, ha arra a lappföldi kutyára gondolunk, melyet Payer az északi-sarki utazó hozott volt magával, s mely úgy az eszkimókutyához, mint Buffon izlandi kutyájához nagyon hasonlított. Ez az eb oly nagy volt, mint egy kis farkas; bundája tömött; arcorra nagyon hegyes; zászlós farkát háta fölé kunkorította, de aláeresztve is hordta; füle rézsútosan fölállott; szeme fekete volt, testének alsó oldala, továbbá egy félgyűrű a nyakán, valamint lába s egy-egy folt a szeme fölött fehér. Ki ne ismerne ebben a mi pulink bizonyos - ámbár nem gyakori - alakjának fő vonásaira? S valóban, ha ilyen, vagy ehhez hasonló kutyafajtából akarnok a pulit levezetni, legfeljebb a nagyság nagy eltérése ejthetné az embert gondolkodóba, ami azonban korántsem tekinthető komoly akadályul, mert hiszen ismeretes, hogy a spic-forma, hegyesfülű és -orrú kutyák mélyen lebocsátkoznak Dél-Európába és ott a legkisebbek, ellenben észak felé mind-inkább hatalmasabb termetűekké válnak. Minthogy testalkatuk bélyegeiben az izlandi és eszkimókutyák, valamint Szibéria, sőt a sarki Amerika kutyái is feltűnően hasonlítanak az imént említett lappföldi kutyához, bízvást föltehető, hogy a spic-, illetőleg puliforma kutyák valamikor az északi sark tájainak egész keruletében el voltak terjedve s így semmi sem áll annak a föltevésnek útjában, hogy eleink már őshazájukban is ismerték a pulit és éppen nem lehetetlen, hogy a honfoglalás idejében hozták magukkal.

A magyar puli a német spickutyához hasonlóan nagyon hű, gazdájához ragaszkodó és fölötte értelmes, habár meglehetősen ingerlékeny állat. Okosságának megfelelően nagyon különböző célra is használható. Többnyire juhászkutya, mely a juhokkal jár a legelőre s mint fürge és mindig kezes terelőkutya pompás szolgálatot tesz. A kecskeméti pusztákon a juhnyájjal rendesen néhány komondor és egy-két puli jár s ámbár a juhászok azt állítják, hogy a lomha és komor komondor is jó terelő eb, mégis egyértelműen elismerik, hogy a fürge pulival semmiképp sem versenyezhet. Mindazonáltal téves az a hit, hogy a puli kizárólagos juhászkutya. Tóth Mihály két szép pulija (Mudi és Avas) például a kondával jár s a kanásznak valósággal jobb keze."