Bongyor volt az első nálam született mudi, így Ő mint teljes jogú családtag nőtt fel nálunk. Meggyőződésem, hogy valamiféle embernek gondolta magát, mert képtelen volt kutya módon élni. Az a legkevesebb, hogy kitúrt a saját ágyamból /befeküdt közém és a fal közé, majd amikor már teljesen elaludtam, nekifeszítette a lábait a falnak, én meg leestem az ágyról!/, de sokszor egészen meghökkentő dolgokat produkált. Van-e éntudata a kutyáknak? Az EURÓPA kiállításon a Pedigreesek osztogattak reklám célból kis kerek matricákat. Én is kaptam kettőt belőle, egyet azonnal felragasztottam a farmeringem elejére. Ez Bongyort nagyon izgatta, mit kapott a Mami, amiből ő ki lett hagyva? Muszáj volt megmutatni neki. Megszimatolta, és le akarta szedni az ingemről. Úgy döntöttem, a másik matricát Ő kapja meg, Úgyhogy a feje búbjára ráragasztottam a másik matricát. Büszkén mutogatta mindenkinek, hogy neki mije van, nem engedte, hogy leszedjem, pedig kaptunk ám megjegyzéseket, hogy ilyen-olyan álatkínzó vagyok! Egészen a lakásig fent volt a fején. A lakásba érve azonnal az előszobai tükörhöz szaladt és megnézte magát! Ott illegette-billegette magát, többször is visszament, megnézni, ott van-e még a matrica? Aztán amikor egy óvatlan pillanatban le tudtam szedni a fejéről, még órákon át keresgélte. Hát noooormális az ilyen kutya? Bongyor szerintem embernek hitte magát. Egyszerűen nem volt hajlandó rendes kutya módjára élni, neki bent volt a helye a nagyházban, még amikor kölykei voltak, azokkal sem volt hajlandó kint aludni a kutyaházban. Becsületesen megszoptatta őket, aztán odaállt a kennelajtóba, és a jellegzetes"Ajtót!" vakkantással kikövetelte a bebocsáttatást. Egyszer Gipsy cicámat kérte meg, hogy nyissa ki az ajtót neki. Gipsy a fotelben aludt, Bongyikámnak meg sürgős ugathatnékja támadt. Én úgy tettem, mint aki mélyen alszik /figyeltem, mit csinál a kutya?/, mire Bongyi odament a macskához és neki dünnyögött. Gipsy mindkét mellső lábát a fejére húzta, jelezve, Ő alszik. Bongyi először szinte suttogva vakkantotta, hogy "Ajtót!", majd egyre hangosabban. Végül a macsek hasa alá beszuszakolta a nagy busa fejét, és csóri macsekot szinte kipenderítette a kényelmes fotelből. Gipsy mit tehetett mást? Kinyitotta az ajtót az erőszakos, követelőző kutyának. Majd mint akit puskából lőttek ki, rohant vissza a foteljébe, ki ne hűljön! Bongyor tudott hazudni is. Az a szokás nálunk, hogy amíg valaki ott nem hagyja a tálját, addig az erősebb nem túrhatja ki a kisebbeket, de ha valaki egyszer is ellép a tálkája mellől, onnantól az szabad préda! Bongyi imádta a hasát, de nem győzte kivárni, míg a többiek befejezik az evést. Kiszaladt a kapuhoz és a tökéletesen mozdulatlan utcán hatalmas ricsajt keltett. Persze Cognac és Picur, sőt a macskák is, rohantak megnézni, mi is történt? Ott ugattak, a macskák mellső lábaikkal a kapura támaszkodva nézelődtek, keresték az ugatás okát. Ez idő alatt Bongyor már a felügyelet nélkül hagyott tálkákat mosogatta! Bongyor és a tócsa Egy nagy nyári zivatar után leszaladtunk Bongyival sétálni, visszafelé a Nagyvárad téri aluljáróban megvettem a KUTYA újságot. Persze azonnal beletemetkeztem az újságba, se nem láttam, se nem hallottam, csak olvastam. Bongyikám egyszercsak keresztbe állt előttem, nem engedett tovább lépni. Mint kiderült, egyenesen egy hatalmas tócsa előtt álltunk. Bongyi látta, hogy én mint a vakegér, se nem léátok, se nem hallok, s mivel a legszörnyúbb kínok közé tartozónak vélte, ha a lába vizes lesz, megpróbált engem megvédeni ettől a rettenetes szörnyűségtől! Bárcsak itt lehetne ma is velem! Júlisusban lesz 3 éve, hogy meghalt, de iszonyúan hiányzik még most is. Ahogy írom ezeket az emlékező sorokat, bizony még most is sírok. Mert ugyan nem volt szép, mint mudi, de csodálatos természetű volt és szép, mint kutya. Bongyor csak egy volt. Halála után döntöttem úgy, hogy abbahagyom a muditenyésztést. Mert ilyen kutyám soha többé nem lesz. Sajnos.