Bogár egy kis csillogó szemű, villogó fogú, kondorszőrű fekete mudi szukácska volt. Nagyon életvidám volt, született bohóc . Nagyapám egy agyvérzés folytán magatehetetlen bénán feküdt az ágyában. Noha se mozogni, se beszélni nem tudott, a tudata tiszta volt, s bizony sokszor hiányolta a társaságot. Hiszen szegény Nagyanyámnak kellett a kertet rendben tartani, a jószágokat ellátni, bevásárolni, piacozni, mindent a házban és a ház körül. Nem tudott állandóan az ágya mellett üldögélni. Bogár imádta Nagyapámat. Nem sokkal Nagyapám ágybakényszerülése után egyszer Bogár belopakodott a kamrába, és ellopta azt a nemezkalapot, amivel a korpát szokta Nagyanyám kimerni a nagy ládából. Bogár a kalappal a szájában beóvatoskodott a tiszta szobába, és amikor Nagyapám észrevette Őt, elkezdte a magán-műsorszámát. Dobálta a kalapot, megpróbálta el-elkapni, majd amikor a kalap éppen a feje tetejére esett, egy pillanatra megdermedt. Nagyapámnak ez nagyon tetszett /nagy kalap alatt egy kis fekete kutya/, felnevetett. No, Bogának se kellett több, még vadabb produkciót talált ki! A felfordult kalapot úgy próbálta meg a saját fejére tenni, hogy megpróbált fejreállni benne! Persze hatalmas hanyattesés lett a vége, de Bogár nem bánta. Élvezte, hogy Nagyapám nevet rajta. Ezután minden nap, amikor csak tehette, besettenkedett Nagyapámhoz és a legkülönbözőbb tárgyakkal zsonglőrködött neki. Kacsakszárnytól kezdve a kiskanálig mindent kipróbált, de a kedvenc a pörgekalap maradt!