csupaszabo
csupaszabo
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Men
 
Egy kis genetika
Egy kis genetika : Ezerszn mudi

Ezerszn mudi

  2005.03.05. 07:14

A Mudi fajta sznvltozatai

                                             AZ EZERSZN  MUDI

 

 

 

A mudi mindig is sokszn fajta volt. Ennek ugyan ellentmondani ltszik az a tny, hogy a fajta els, 1963-ban az F.C.I. ltal is elfogadott standard-lersban mg csak a fekete, a fehr, a fekete-fehr tarka s a fehr-fekete tarka sznvltozat szerepelt. Ez utbbi kt szn soha nem volt jellemz szne psztorkutya fajtinknak, vagyis igazndibl csak papron lteztek tarka mudik. (A tarkasg nem egyenl a jegyessggel, de errl majd egy kicsit ksbb!)

A legrgibb juhszkutya-lersokban a hajtkutykat (ez volt a mudi ideiglenes neve a mlt szzad harmincas veiben) ltalban feketnek illetve cifrnak (sttebb vagy vilgosabb szrke alapon feketvel spriccelt, mrvnyozott, foltozott) rtk le. Fnyes Dezs, a fajta els elismert s ismert tenysztje is csak ezt a kt sznvltozatot emlti 1936-ban publiklt lersba, mely A rendrkutya cm jsgban jelent meg.

Anghi Csaba „A magyar psztorkutyk s a klfldi rokonfajtk” cm knyvben mr azt rja, hogy brmilyen kutyasznben  elfordulhat a hajtkutya, kivve az les, elhatroldott foltokkal tarkzottat s a hromsznt.

Jelen pillanatban a kvetkez  FCI ltal is elismert standard-sznekben tenysztik a mudit:

-          Fekete

-          Fehr

-          Hamvas

-          Barna (vrs)

-          Cifra (blue merle)

Sajnlatos mdon kimaradt a standardbl a fak /zsemlefak/ s a maszkos fak sznvltozat, pedig ezekben a sznekben is tallhatunk mudikat.

Az albbiakban szeretnm a mudiban elfordul standard szneket egy kicsit alaposabban megvizsglni, klns tekintettel azok genetikjra s a tenysztsk sorn elfordul problmkra, buktatkra.

s most nzzk vgig a szneket, kezdjk taln a leggyakoribbal, a FEKETVEL

                                                    FEKETE

 

 

A Mudi leggyakoribb s legkitenysztettebb sznvltozata a FEKETE. A fekete szn a standard szerint mindig fnyesfekete, azonban ez a valsgban nincs mindig gy. Sokszor a szrzetnek enyhn szrks vagy barns rnyalata is van, az ilyen szn fekete mudik szinte biztosan hordozzk a szrke illetve a barna sznrt felels szngneket is. A hollfekete, minden ms szntl mentes rnyalat mudik pedig valsznleg homozigta feketk, a cifrn kvl brmilyen szn tenyszprt felttelezve  csak fekete szn utdaik lesznek.

A fekete szn igen izgalmas tenysztsi szempontbl, hiszen a sznek dominancia-viszonyban az episztatikus sorrendben ez az els, vagyis ( a cifra kivtelvel, mert az a feketvel szemben szemidominns) minden ms sznt elnyom. gy fordulhat el, hogy kt heterozigta fekete mudi utdai kztt tallhatunk fehret, fakt, maszkos fakt, szrkt, hamvasat, barnt s vrset, s termzetesen fekett is (de pl. cifrt SOHA!)

Legfontosabb tudnival a sznrkls megrtshez, hogy a kltakar sznrt sohasem EGYETLENEGY gn vagy gnpr a felels, hanem a sznrklsben rszt vev gnek egyms hatst mdosthatjk. Ersthetik vagy gyengthetik, s ez vltoz intenzitssal is trtnhet.

Csak az a mudi fekete, mely az albbi genetikai informcikkal rendelkezik:

As-, B-, C-, D-, E-,  gg, mm, S-, tt

 

Magyarzatkppen le kell rnom valamit:

Nagybetvel a dominns gnt jelltem, a mellette tallhat kis vzszintes vonalka azt jelzi, hogy a dominns gn mell egy recesszv gn is kapcsoldhat alllprknt.

  Ekkor az adott lokuszon heterozigta tulajdonsgot hordoz, de a dominns tulajdonsgot mutat egyed termszetesen rktheti a recesszv tulajdonsgot is. 

gy pl. ha a B mellett hordozza a b-t is, vagyis Bb, akkor az egyed maga fekete szrszn, de utdai kztt elfordulhatnak majd barna sznek is.

Ha a D mellett  a d-t is hordozza, gy lehet szrke (hamvas) klyke, ha az As mellett a vele szemben recesszv Ay-t is hordozza, gy lehet zsemlefak vagy fehr klyke is, ha a E mellett Ema, akkor maszkos utda is lehet, s gy tovbb. 

Csak kisbetkkel a recesszv gnprt jelltem s mindig prban, hiszen ha a gnprnak csak az egyik tagja recesszv, a msik viszont dominns, akkor mr nem a recesszv gn hatsa rvnyesl.

A FEKETE mudi sznrktst tekintve lehet homozigta s heterozigta is. Ha mindkt szltl csak a fekete sznre jellemz genetikai kdokat rklte, akkor gon-dolom nyilvnval mindenkinek, hogy az ilyen HOMOZIGTA fekete csak fekete szn utdokat produklhat.

Noha a mudi sokszn fajta, ez nem azt jelenti(mint azt egy lltlagos szakcikkben olvastam nagy elkpedssel), hogy a homozigta fekete mudi tulajdonkppen nem is mudi, hanem hrvatszki ovcar, elvgre egy kutya tulajdonsgai kzl csak egyetlen a kltakar szne. Ezen az alapon azt az orbitlis krsget is terjeszthetnnk, hogy a szrke (hamvas) mudi tulajdonkppen weimari, a fehr mudi tulajdonkppen samoyed, a vrs mudi tulajdonkppen r szetter, a cifra mudi pedig tulajdonkppen sheltie!

A fekete sznvltozatnl a fekete orrtkr a kvnatos, valamint a minl sttebb, sttbarna, gesztenyebarna szemszn. Ennl a sznvltozatnl a srga szem pl. tenysztsbl kizr hiba.

 

 

 

                                                BARNA-VRS

 

A kvetkez szn az episztatikus sorrendben a BARNA. Ezt a sznt a vrssel egytt trgyalom, hiszen a kt szn rkldsnek kzs az alapja.

A barna sznrt a recesszv „bb” gnpr a felels. A feketknl rszletezett genetikai kd az albbira mdosul:

As-, bb, C-, D-, E-, gg, mm, S-, tt.

Az ilyen genetikai felpts mudik CSOKOLDBARNK; ha ehhez mg mdost szngnknt kapcsoldik a rufus (rufus=rt, latinul) polignek hatsa is, akkor a csokoldbarna szrszn vrsre vltozik.

A „bb” gnek rdekes mdon nem csak a szrzet sznt, de a szemek s a szabad nylkahrtyk pigmentcijt is mdostjk, az ilyen szrszn mudik szeme  vilgosabb, legfeljebb mogyorbarna (de ez nem hiba!), az orrtkr pedig a szrzet sznvel harmonizl. Azaz a csokoldbarna egyedeknl stt mjbarna, a vrs szn egyedeknl pedig vrsbarna szn. Barna szn mudi sohasem lehet fekete orrtkr, mert az genetikai kptelensg lenne!

rtelemszer, hogy 2 barna mudinak sosem lehet fekete szn klyke, mert az is genetikai kptelensg.  (Habr tallkoztam ilyen alombejelentvel is!)

 

 

 

                                                     HAMVAS /SZRKE

 

 

A barnt az episztatikus sorrendben   a szrke /hamvas/ szn kveti. Ezrt a sznrt a D lokuszon tallhat „dd” gnpr sznmdost hatsa a felels.. Genetikai kplettel:

As-, B-, C-, dd, E-, gg, mm, S-, tt.

Vagyis jl lthat, hogy a szrke /hamvas/ szrszn egyedek, mivel a D lokuszon kizrlag recesszv „dd” gnt rkltek szleiktl, nem rkthetnek fekete sznt. Ezrt azok a hirdetsek, melyek szerint hamvas kanok fekett rktenek, egyszeren valtlansgot lltanak.

Azonos lokuszon tallhat kt recesszv gnbl sosem lesz  dominns gn! Ha egy hamvas kannak szletik is valaha  fekete szn klyke, azrt nem a hamvas kan, hanem a tenyszpr gnkszlete a felels. Kt hamvasnak sosem szlethet fekete utda!

A hamvas (szrke) mudik szemszne vilgosabb, a kzpbarna szemszn ennl a sznvltozatnl mr sttnek szmt, s orrtkrk sem lehet fekete, csak palaszrke.

Csak rdekessgkppen jegyzem meg, hogy a mudiban eddig csakis a szrke szn egyedek kztt tallkoztam az egyik legslyosabb letlis terheltsggel, az n. kopaszsggal. Ha az alomban /akr kt fekete egyed utn is/ szletik teljesen vagy rszlegesen kopasz egyed, nem csak magt a kopasz egyedet, de alomtestvreit s szleit is rdemes azonnal s vglegesen kizrni a tenysztsbl.

 

 

                                                       FEHR

 

A kvetkez ltalam vizsglt vizsglt szn a FEHR, mely egyben a legproblmsabb sznek egyike. Mirt?

Gyakran a tenysztk hibsan jelentik be a klykket, ugyanis az egszen vilgos zsemlefak klykt is fehrknt trzsknyveztetik, holott nem az. Sajnos sokszor csak pr napos korban lehet jl elklnteni a fehret a vilgos zsemlefaktl, gy az esetek nagy tbbsgben nem beszlhetnk szndkos hamistsrl.

Nehezti a fehr mudik ltszmnak mg a megbecslst is, hogy a fehrnek is tbb rnyalata van, pl.a chinchilla-fehr, a trtfehr, a kmea, a krmfehr, az elefntcsontfehr, a tejfehr, a hfehr s a gyngyfehr. Jmagam csak a tejfehr, a hfehr s a gyngyfehr sznt szeretem fehrnek mondani, a tbbiekre tallbbnak vlem a „fakzott fehr” megjellst, mivel csak alaposabb vizsglds utn lehet ezekrl a krdses sznekrl kijelenteni, valdi fehret ltunk, vagy esetleg a zsemlafak szn extrm kivilgosodsval llunk szemben?

Ismereteink szerint a fehr szn megjelensrt nem egy, hanem tbb gn is felels lehet. Hogy pontosan melyik, azt esetenknt nagyon nehz kikvetkeztetni.

A leggyakrabban elfordul fehr szrszn esetben arnylag egyszer a dolgunk, hiszen ezeknek a kutyknak a testn a szrzet fehr, a fln ellenben halovny srgs rnyalat. A szem sttbarna, az orrtkr ersen pigmentlt, legtbbszr fekete vagy stt palaszrke, a br kkesszrke. Nmely egyednl nem csak a fleken tallhatunk srgs elsznezdst, hanem az egsz fejen, st , az egsz trzsn is vgigfut egy halvny krmszer rnyalat, ami a rufus gncsoport plusz hatsra vezethet vissza. Ez a szn a chinchilla-fehrnek nevezett rnyalat, okozja a C lokuszon tallhat recesszv cch gn.

Tudunk tbb olyan fehr szrszn mudirl, akiknek a szeme szp vilgoskk, nagy valsznsggel ennek okozja a C lokuszon tallhat cb gn homozigta formja.

Ezen kvl ismernk tbb valdi albin mudit is, akiknek piros a szeme, tkletes a pigmenthinya. Okozja a c lokuszon tallhat „c” gn homozigta formban. Ezek a kutyk az ers napstst nehezebben tolerljk, de egybknt teljesen normlis viselkeds s gy tnik, minden egyb tekintetben egszsges egyedek. Komoly vizsglatuk csak a kzeljvben vrhat.

 

Hogy mgse legyen annyira knny dolgunk a fehr sznnel, tudnunk kell, hogy a mudiban elfordulhat a fehr szrszn Asbbddee genotpus egyedeknl. Ezeknek a fehr szrszn mudiknak viszont az orrtkre igen gyengn pigmentlt, vagyis nem felelnek meg a standard ltal elrtaknak.

Vgl ltezik a mudiban az extrm foltossg gnje is, melyre n eddig 2 esetet lttam. Mindkt kutya a teljes testfelleten fehr szrzetek voltak, de az egyiknl az egyik szem krl volt egy fekete folt, a msik kutynl pedig a keresztcsont  tjkn s a szgyn talltam 1-1 fekete szrszlat. Mindkt kutynl a br igen gyengn pigmentlt, rzsasznes, s  ekcmra hajlamos, vkony, knnyen szakadoz volt.

 

 

 

                                                ZSEMLEFAK/FAK

 

 

 

 

Most trjnk r minden muditenyszt rmlmra, a zsemlefak sznre! Mirt is lltom, hogy ez a sznvltozat egy rmlom lehet? Egyszer: mert ngyfle megjelensi formja van s mind a 4 megjelensi formnak 4-fle lehetsges genetikai httere. Vagyis a zsemlefak  szrsznnek 16-fle lehetsges oka van.

Hogy pontosan milyen genom a fak mudi, azt nha csak tesztprostsok eredmnyeinek ismeretben lehet kikvetkeztetni.

 

A ngyfle megjelensi forma:

A, zsemlefak szrzet,fekete orrtkrrel s sttbarna szemsznnel. Standard szn.

B, zsemlefak szrzet, palaszrke orrtkr, sttbarna szemsznnel. Standard szn.

C, zsemlefak szrzet, max. kzpbarna szemszn, mjbarna orrtkr.NEM standard szn.

D, halvnyfak szrzet, srgs szem, hsszn orrtkr. NEM standard szn.

Ha alaposabban meg akarjuk rteni a klnbz megjelensi formkat, akkor rjuk le a lehetsges genetikai kdokat is:

A, Fekete br, sttbarna szem fak mudik lehetnek:

     - Ay-, B-, D-, E-

     - As-, B-, D-, ee

     - Ay-, B-, D-, ee

     -atat,  B-, D-, ee

B, Palaszrke br, stt szem fak mudik lehetnek:

     -Ay-, B-, dd, E-

     -As-, B-, dd, ee

     -Ay-, B-, dd, ee

     -atat, B-, dd, ee

C, Max. kzpbarna szemszn, mjbarna orrtkr mudik lehetnek:

     -Ay-, bb, D-,E-

     -As-, bb, D-,ee

     -Ay-, bb, D-,ee

     -atat,bb, D-, ee

D, Halvny krmszn, srgs szem, vilgosbarna, hsszn orrtkr

     -Ay-, bb, dd, E-

     -As-, bb, dd, ee

     -Ay-, bb, dd, ee

     -atat, bb, dd, ee

Ez utbbi csoport felel meg genetikailag a „lilnak”, vagy ms nven az izabella sznnek.

Az igazn izgalmas, hogy a klnbz genom fakk prostsbl szmolhatunk akr fekete szn klykk megszletsre is. /pl. Ay-E- s As-ee szlktl szlethetnek AsAy-Ee genom fekete klykk!/

Bonyoltja a helyzetet az n. umbrous („rnykol”) gnek hatsa, mert az AyE tpus fak mudik kztt (igaz, nagyon ritkn, hitelt rdemlen n mg csak kett ilyenrl tudok) el-elfordul, hogy  a szrszlak kztt jl krlhatrolt terleten /elssorban a fejen, a gerincvonal mentn, de elkpzelhet, hogy a test 2 oldalra is lehzdan/ fekete vg szrszlak is megjelennek. Mindez az Ayee genom mudiknl nem rvnyeslhet.

 

 

 

                                                MASZKOS FAK

 

 

 

Beszlnnk kell a maszkos fak sznrl is egy pr szt.

Tves az a FDMK kiadvnyban megjelent megllapts, miszerint a maszkos fak a mudinak nem standard szne, ugyanis a maszkos fak a terel magyar psztorkutya fajtk si, igen jellegzetes sznvltozata!

A fekete maszkrt az E lokuszon tallhat Em gn a felels, ennek hatsra a pofa s a flek krnykn a szrzet fekete szrszlakkal tztt. rtelemszeren ez a tzttsg egy fekete szn mudi esetben nem lthat. Mindenflekppen standard szne a mudinak, br rendkvl ritka sznvltozat.

Az Em gn hatsa csak vilgosabb szrszn esetben rvnyeslhet, ez ltalban a fak, zsemlefak, de n egyszer lttam vilgosszrke mudit is fekete maszkkal! Egszen klnleges megjelenst adott a kutynak ez a sznsszellts!

 

 

 

                                         Egy igazi kurizum: CIFRA

 

 

 

 

Utolsknt a standard sznek kzl a cifrt, a nekem legkedvesebb sznt trgyaljuk.

A cifra Fnyes Dezs szerint a mudi legeredetibb s legsibb sznvltozata. Sajnos, az 1963-as standardbl kimaradt, mert akkor egyetlen tpusos cifra egyedet nem talltak a standard megalkoti.

n rgi szakirodalombl ismertem ezt a sznvltozatot, s igen sok cifra szn terel psztorkutyt lttam letemben, de igazi, zig-vrig tpusos mudival csak tbb ves keresgls utn bukkantam, akkor is teljesen vletlenl.

Kaposvron ppen a szletsnapomon volt egy kutyakillts, ahova Fitying nev fekete szukmmal neveztnk. A brlatokra vrva egy kutys ismersmmel beszlgettem, akinek rgebben volt mr mudija, s krdezgetett, milyen szn kutyim vannak? Elmesltem neki, majd felshajtottam:”Mr csak a cifra hinyzik!”

Arra a krdsre, hogy az milyen, mondtam, hogy szrke alapon feketvel spriccelt, mrvnyozott. Mire legnagyobb elkpedsemre a src kzlte, hogy neki a kocsiban van egy ilyen szn, mudira hajadz kutyja, aki juhszoktl kerlt hozz. Temszetesen n azonnal otthagytam az egsz killtst, rohantam a kocsihoz, s ott egyszeren a fldbe gykerezett a lbam: ott volt a kocsiban egy TKLETESEN tpusos, gynyr CIFRA MUDI, akit PICURNAK hvtak, s aki engem elbvlt.

 

 A cifra sznrt a merle szngn a felels. Ez a skt juhszok, sheltiek, border colliek, aussiek s a kis pireneusik jellemz sznvltozata, s zekben a fajtkban ismeretes, hogy a merle-merle prostsokbl szlet klykk kztt nagysgrendekkel tbb a veleszletett sket vagy vak klyk. Mudiban a merle-merle prosts nem ajnlott. Mint reg juhsz bartomtl hallottam Gynkn: "Tigert tigerrel bagzatni tilos!" /Arrafel tigernek hvjk a cifra mudikat./

 

                                               

 
SZMLL
Induls: 2005-03-04
 
Kalendrium
2025. Mjus
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Hny ra?
 
Ajnlott linkek
 
Kapcsolat
Telefon: 06/30/414-7656
 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!